Belépés

Szakmai forum 2010 szeptember 14.

2010. szeptember 14-én, az NKTH Irinyi János termében rendeztük meg az NKTH és a Nemzeti Víztechnológiai Platform által szervezett Szakmai Fórumot, melynek célja az érdekeltek észrevételei alapján javított Stratégiai Kutatási Terv, illetve a Megvalósítási Terv koncepciójának bemutatása, elsősorban az államigazgatás és a társ-platformok számára. Az ülés előadói: Prof. Somlyódy László, szakmai vezető; Dr. Fleit Ernő, projektvezető; Dr. Szabó Anita, műszaki koordinátor; Dr. Licskó István, munkacsoport vezető; Dr. Jobbágy Andrea, munkacsoport vezető; Csuport László gazdasági vezérigazgató helyettes, Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.;  Sütő Vilmos csatornaszolgáltatási főmérnök, Bácsvíz Zrt.;  Ányos József vezérigazgató, Debreceni Vízmű Zrt., a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. A hazai települési vízgazdálkodás kihívásait, a Stratégiai Kutatási Tervet és az ágazat K+F tapasztalatait és feladatait bemutató, átfogó és tematikus előadások után a résztvevők nyílt vitafórum keretében tettek javaslatokat, kiegészítéseket, melyeket a Platform további munkája során hasznosítunk.

A tanácsülés programja itt érhető el:
Szakmai forum program

Előadásanyagagok:
Prof. Somlyódy László - A Nemzeti Víztechnológiai Platform kapcsolódása a hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdésköreihez
Dr. Fleit Ernő - A Platform és a Stratégiai Kutatási Terv bemutatása, a Megvalósítási Terv koncepciója
Dr. Szabó Anita - TVG innovációs helyzetkép – kérdőíves felmérés eredményeinek bemutatása
Dr. Licskó István - A stratégiai K+F részterületek bemutatása (a helyzetképtől a megvalósításig) – Ivóvíztisztítási technológiák és vízbiztonság
Dr. Jobbágy Andrea - A stratégiai K+F részterületek bemutatása (a helyzetképtől a megvalósításig) – Korszerű kommunális szennyvíztisztítási és iszapkezelési technológiák
Csuport László - Vállalati K+F és a hazai innovációs környezet – célok, elvárások
Sütő Vilmos - K+F tapasztalatok a Bácsvíz Zrt-nél

A fórumon elhangzott hozzászólások jegyzőkönyve itt érhető el:
Hozzászólások jegyzőkönyve